-Végre valaki tényleg szeretett és te megölöd. Nem tudom, hogy fogom neked ezt megbocsájtani TE SZEMÉT! TE IDIÓTA!
-Ann nyugi! -Hoodie aki itt ilyen helyzetben nyugtatgatott biztos fogalma se volt arról, hogy mi történt. De Masky igen.
-Toobyyy!-sírva borult a holttestre.
-BEN túl messzire mentél!-mondta Hoodie aki közben felfogta, hogy mi történt.
-Ann sajnálom nem tudtam...
-MINDENT TUDTÁL TE ÖLTED MEG! MIT SAJNÁLSZ?! RÖHÖGNÖM KELL ENNYIE IGAZ, HOGY SAJNÁLOD? Amúgy se tudnád sajnálni MERT NINCSENEK ÉRZÉSEID!
-De vannak mert szeretlek!
-Attól még nem kell egy számomra nálad is fontosabb embert KINYÍRNOD!!
-Ő fontosabb volt?
-Húú és most jön az, hogy bocsánat nem tudtam. Jaaa van fontosabb nálam? Úú nem is tudtam.
-Azt hittem barátok vagyunk! -mondta Masky aki föl állt Toby mellől.
-Azok vagyunk! Ez csak egy ember mint a többi!
-Te is az vagy! Végülis kinyírhatunk nem?
-Nem hiszem...-az volt az az időszak amikor becsavarodtam. Amikor a szüleimet elveszítettem. Ugyanaz az érzés futott át rajtam. Szörnyű volt. Letérdeltem Toby mellé kihúztam finoman belőle a kést és közeledtem BEN felé.
-én hiszem..-mondtam és ledöftem volna. De valaki leállította a kezem. Furcsa volt akkor éreztem ezt amikor....
-Toby?-suttogtam.
-Engem már egyszer megöltek...
-TOBY!!!!-a nyakába ugrottam és csak öleltem. És ő is. Abbahagytam BEN felé fordultam.
-Nem értem mért mentett meg!-mondtam. Tudtam, hogy még mindig ott áll.
-Kibékülünk?-mondta BEN.
-Tudtad milyen irritáló vagy néha?
-Ahha.
-Igen kibékülünk.-mondta Toby.
-Veled is?-Nézett rám BEN.
-Igen.-mondtam és megpróbáltam mindent elfelejteni amit eddig tett.
VÉGE
NINCS VÉGE (mármint ennek a blognak igen de egy új kezdődik)
